22 éves vagyok, 2 éve vagyok fodrász, 1 éve vállalkozóként dolgozom álmaim szalonjában. Ez a szalon egy teljesen egyszerű kisvárosi hely, 2 fodrásszal és egy kozmetikussal. Mivel Budapest mellett fekszik ezért a legtöbb lakó oda jár fodrászhoz, így itt maradtak az idősek, anyukák akiknek nincs idejük utazni, és a férfiak. Legalábbis így volt ez tavaly szeptemberig, amikor is csatlakoztam a csapathoz. A kolleginák is idősek, így ők is örültek nekem, hogy egy kicsit felpezsdítem a vendégkört. Így is lett, szerencsére egyre több fiatal jár hozzánk, már nem csak a dauer és a berakás megy egész nap, hanem a hajtetkók, festések a szivárvány minden színében, extra vágások. Nagy dolognak tartom azt, hogy most már több vendégem is Pestről jár ki hozzám hajászkodni.

Amióta itt dolgozok megtapasztaltam, milyen az, amikor az ember úgy ébred reggel, hogy van kedve fölkelni. Ezelőtt 1 évig Budapesten dolgoztam 4 különböző szalonban, 1-2 hónapnál tovább sehol sem bírtam. Utáltam az egészet, közel voltam hozzá, hogy felhagyjak a fodrászkodással. Alkalmazottként fodrásznak lenni- hát az semmi jót nem jelent. Erről fogok egy külön bejegyzést írni, nem itt szeretném kifejteni a véleményemet.

A lényeg, hogy tényleg imádom a munkám, mindennap várom az újabb kihívásokat, és ennél többre nem vágyom. Emiatt sokan lehurrogtak már, egyesek szerint nem szabad megelégedni ennyivel, versenyekre kell járni, külföldre menni, saját szalont nyitni. De én így köszönöm szépen, tökéletesen elvagyok. Sokkal kisebb a felelősségem mintha saját szalonom lenne, mégis a magam ura vagyok teljes mértékben, akkor megyek be amikor akarok és ha elutazok csak írok egy sms-t a tulajdonosnak, hogy nem leszek egy hétig. Nem vágyom versenyekre, vagy elismerésekre, nekem bőven elég az amikor a vendégeim örülnek az új frizurájuknak, hálásak nekem, és én elégedett vagyok magammal, hogy ha csak ennyit is, de hozzá tudtam tenni valakinek a boldogságához.